Egy japán kikötőváros önkormányzati képviselője hétfőn közölte: el szeretné érni, hogy ne szolgáljanak fel delfinhúst az iskolai ebédlőkben.
A férfi nem azért szeretné betiltani a delfinhús-evést, mert elvből ellenzi annak fogyasztását, hanem mert a delfinek húsa a megengedettnél több higanyt tartalmaz.
A Japán dél-nyugati részén található, a bálnavadászatról híressé vált Taidzsi kikötőváros önkormányzati képviselője elmondta: laboratóriumi tesztek bebizonyították, hogy a boltokban kapható delfinhús túl sok higanyt tartalmaznak.
Teljes cikk: http://vendeglatas.haon.hu


Interjú Cheflaszlo-val a Beverly Hills-i hírességek szakácsával. (László egy receptjét is megosztja velünk)
A nagy melegben ugrásszerűen megnőtt a jégkrémfogyasztás - derül ki a Nielsen piackutató cég legfrissebb felméréséből. 




Éttermek: 


Madrid

Lovagokkal, pontosabban az István Nádor Borlovagrend által az ország borlovagrendjeinek meghívott képviselőivel (férfiakkal és nőkkel) telt meg a Lillafüredi Palota Szálló szombaton, ahol „A magyar szőlővirágzás ünnepe” címmel tartották meg idei, immár hagyományos konferenciájukat az egybegyűltek.
